Decemberi baby 

2025.12.10

olvasási idő: 2 perc 


Decemberi újszülött – A legigazibb karácsonyom

December mindig is különleges hónap volt számomra. A fények, az illatok, a várakozás. De egyik év sem volt olyan, mint amikor megszületett az első gyermekünk. 

Az a december örökre beleégett a szívembe – és vele együtt olyan tanulságok, amelyek azóta is végigkísérik az életemet.


1. A karácsony, amely csak a miénk volt

Azon az évben először történt meg, hogy nem rohantunk sem a szüleinkhez, sem a rokonokhoz. Senki nem jött, és mi sem mentünk sehová.

Csak mi hárman voltunk: én, a férjem és a pici baba, aki akkor még olyan új volt, mint a tél első hópelyhei.

Ez volt az életem legigazibb karácsonya.

Nem volt rohanás. Nem volt kapkodás. Nem volt senki más elvárása. Csak csendes béke, otthonosság, és egymásra találás – egy teljesen új szerepben, egy új családi egységben.

A karácsonyi vacsoránk is emlékezetes maradt. Nem volt órákon át főtt sokfogásos menü. Egy gyors, egyszerű lazacos-burgonyás egytál ételt készítettem. Még vacilláltunk is a halászlé gondolatán, hiszen "karácsonykor kell", nem? Aztán úgy döntöttünk: most csak egy fogás lesz. Mert elég. Mert most más számít.

És tényleg más számított.



2. Készülődni lassan, a saját tempónkban

A decemberi napok akkor valahogy maguktól simultak egymásra. Nem akartunk megfelelni senkinek. Nem akartuk hozni a "tökéletes ünnepet", csak azt szerettük volna megélni, ami bennünk zajlott: a lassú átalakulást, a szülővé válás csodáját.

Letisztult, egyszerű karácsonyunk volt. Csak egy kis fenyőt vettünk, ahhoz is alig voltak díszeink, mert addig mindig a szüleinknél ünnepeltünk. Amikor megvettem az első díszeket, gyermeki izgatottság futott át rajtam. És minden piros lett – valahogy akkor az tűnt a legmelegebbnek, legotthonosabbnak.

Hihetetlen belső békét éreztem. Mintha végre egy olyan tempóban történne minden, ami a lelkemnek is jó.



3. Az este, ami megtanított elengedni

Bekészítettünk egy-két társasjátékot, egy filmet – hátha a baba elalszik és jut időnk "régi módra" is együtt lenni. De ami igazán különlegessé tette azt az estéát, az a teljes természetesség volt.

A mindennapokban, újszülött mellett, sokszor stresszeltem. Az apró dolgoktól, az első problémáktól, az új helyzetek bizonytalanságától. Néha attól, hogy jól csinálom-e. Néha attól, hogy eléggé csinálom-e.

De azon az estén… minden elcsendesedett. Minden félelem, minden feszültség, minden megfelelési vágy. Csak voltunk. Hárman.

Talán azért is, mert a férjem akkor két hétig szabadságon volt, és együtt minden könnyebbnek tűnt. A puszta jelenléte is biztatott, megnyugtatott, megerősített abban, hogy jók vagyunk együtt, jók vagyunk így.



Miért osztom most meg ezt veled?

Mert megint közelednek az ünnepek.
És tudom, milyen könnyű engedni a nyomásnak: a szervezésnek, a vendégjárásnak, a megfelelésnek, az elvárásoknak. Tudom, milyen gyorsan elsodor a "kell", miközben belül te már épp elég terhet cipelsz, különösen, ha újszülöttel vagy várandósan éled meg az ünnepeket.

És szeretném elmondani:

Nem kell megfelelned az ünnepek körüli elvárásoknak.
Jogod van egy csendes, saját karácsonyhoz.
Jogod van lassítani.
Jogod van magadra és a kisbabádra hivatkozva óvni a békédet.

Ha a te babád is decemberi vagy ünnepek környékén születik, hadd adjak egy apró bátorítást:



Szakíts magadnak egy karácsonyt.
Ne pörögd túl.
Hagyd a csodát maga módján megszületni.

Talán pont az a kevesebb lesz az, ami igazán több.
Pont az az egyszerű lesz a legmeghittebb.
Pont az a lassú lesz a legtöbbet adó.

És talán egy nap, ahogy én is, te is úgy gondolsz majd vissza:
"Ez volt az életem legigazibb karácsonya." 💛


Köszönjük, hogy egész évben követted  a BESSZER-t :) 


Szerezd be még most, az ünnepek előtt a legkényelmesebb szettjeidet!

Nézd meg a szoptatósbarát ruháinkat is, amiben a vendégek körében is diszkréten tudsz szoptatni:


Nézd meg alakformáló nadrágjainkat, hogy komfortosabban teljenek a mindennapok:


Bújj köntösbe és burkold be magad egész nap:


Nézd meg hiánypótló ruháinkat és öltözz könnyedén, önazonosan anyaként is:

Kategóriák

A BESSZER legfrissebb bejegyzései

Olvass tovább, ha szeretnél az anyasághoz kapcsolódni: